Díjaim

Holaa!!!!!

Tudom, tudom, hogy most mire gondolhattok! Nem bezárt már a blog? De. Akkor meg most mivan? Hát az van (de értelmes XDD)  ,hogy még kicsit régebben beneveztem a blogot egy versenyre, aminek most lett eredménye, amin igen jól szerepeltünk. Köszönöm szépen Ruff T.-nek és nektek is! Akkor itt is lennének az eredmények:

Legjobb fejléc kategória: 1. helyezés:

Legjobb design kategória: 2. helyezés:

Legjobb fanfiction kategória: 6. helyezés:

Legjobb történet kategória 3 helyezés:

A csóközönt küldi: Astrid H.

Köszönök mindent!

Sziasztok Sárkány Lovasaim!

Most,hogy kikerült az utolsó rész is,ezzel a bejegyzéssel szeretném lezárni végleg a blogot.

Először is szeretném megköszönni a 14.845 oldalmegjelenítést és a 23 feliratkozót mindössze 7 hónap alatt. *.* Elképesztő. Mondhatnám azt,hogy soha nem hittem volna ezt,de titkon,mint mindenki más vágytam erre. Ki nem? Egy élmény volt nektek írni,legtöbbször hetente,és látni a kommenteket,és hogy mennyire tetszik nektek. Voltak holtpontok amikor elgondolkoztam rajta: " Biztosan akarom én ezt folytatni?" Ám ilyenkor jött az erősítés (azaz ti) és helyre ráztatok. Szeretnék bocsánatot kérni,amiért a vége felé egyre ritkábban hoztam részt,de az okát már megírtam. És nem kívánok róla bővebben beszélni.  Itt van néhány vélemény a blogról,a különböző részekhez (vagy rólam) amit ti írtatok: 

                "Nagyon jó lett!:) Imádom a blogot :) de tényleg:3"-Hornyák Flóra

    "Oké,erre nem számítottam. Imádoooooom! Alig várom a folytatást :) így tovább"-Kíra Galambos

                            "Nagyon jó! :D már várom a kövit!! :DD"-Viktória Tóth

        "Woooohoo! Ez is,mint a többi,marha jó lett! :) Várom a következőt :)"-Irházi Viktória

"ELKÉPESZTŐ VAGY*_____* IMÁDTAM A BLOGOD!!! Köszönöm, hogy olvashattam! <3"-HTTYD Fogatlan

       "Nagyon jó lett ez a rész is, mint a többi. Nagyon megszerettem a blogodat. :))) <3"-Bernadett Rácz

A következő "komment/vélemény" igazán megdöbbentett,és köszönöm az illetőnek,bár nem tudom,hogy mennyire igaz:) :

                   "Te vagy Magyarország egyik legjobb HTTYD blogosa."-Kiwi,a viking

Szóval köszönök mindent,mindent,mindent,ó és említettem már hogy mindent? XDD. Ezt a blogomat itt lezárom,de nem törlöm,hátha valaki még kedvet kap hozzá,vagy vissza olvasná esetleg bármi más!

De,ha valakinek még ez a blogom után sincs elege belőlem,akkor itt a másik,amit mostanság fogok folytatni,: http://szerelem-szarnyan.blogspot.hu/

És így végső sorban megígérhetek: Még hallani fogtok rólam!Ez biztos! Muhahahaha! :D

15.Fejezet-Visszatérő emlékek

Sziasztok!
Hát eljött ez a nap is,ez a blog utolsó fejezete. Szerettem volna 20-25 részesre,de már nem akartam tovább húzni. Majd még lesz egy bejegyzés,de rész már nem! Jó olvasást,várom a kommenteket! :)


Másnap reggel kísétáltam az erdőből, és beszívtam a reggeli harmat illatát. A fű nyirkos volt, az ég még vörös,de a nap sugarai már ki-ki kandikáltak. A falu fele vettem az irányt, közben pedig folytattam a  tegnapi gondolat menetemet. Hablaty mint A FIÚ. Nem hiszem, hogy így gondolnék rá. Egyszerűen lehetetlen. Ezer éve ismerem, és ezer éve barátok is vagyunk. Takonypócék mindig is csipkelődtek velünk, azért,mert sok időt töltünk együtt. Mindig segítettük egymást:ő akkor, amikor elveszítettem az emlékeimet, én akkor, amikor kiderült, hogy Pléhpofa fia. Állandóan felkaparjuk egymádt a padlóról, de ha mindketten holdponton vagyunk, akkor sincs baj, mert  olyankor jön Írisz és helyre ráz minket , valamikor szó szerint. Az ő kettejük barátsága nélkül nem tudom, hogy mi lenne velem.

Leültem egy nyirkos kőre, majd miközben kifésültem a szemeimből  szőke tincseimet,felidéztem a sok emléket, és egymásért tett szívességeket. Emlékszem, amikor kiderült, hogy Hablaty a főnök fia. 

Akkor is egy napos délelőtt volt, mint ma. Aznap volt pont egy éve, hogy kiderültek a képességeim. Éppen csapatosan versenyt repültünk, és persze nyerésre álltunk Írisszel . 

- Na mivan Szépfiúk ,a két lány lehadja az éjfúriát, és a szörnyen nagy rémséget. Brühühühühü! - idegelte fel Hablatyot és Takonypócot a  barátnőm

.

- Érted bármit. Szépfiúnak tartasz? - vigyorgott Takonypóc.

- Argh - üllt vissza Villám hátára, de láttam, hogy elmosolyodik. Én már akkor tudtam, hogy Írisznek bejön Taknyi, még akkor is, hogyha tagadja.

A cél már nem volt messze, bele kellett húznunk, de valaki megakadályozta.

- Hablaty ! - hallottunk egy kiálltást.  - Ez Pléhpofa! Mit csináltál már megint? - kérdeztem.

Igen, akkoriban Hablaty igencsak...khm. .vicces időszakában volt. Az ikrekkel állandóan idegesítettek valakit vagy valamit,de ezeket ugye a főnök sohasem hagyta szó nélkül. 

- Hát épp ezaz. Most semmit! - nevetttt kínosan. - Mentem. - intett,majd elrepült.

Még láttuk,ahogyan váltanak pár szót,mad elindulnak a főnök háza felé.

-Akkor....nyertünk!!!-üvöltötte Írisz.

-Ahogy mondod.-kacsintott Takonypóc,mire a barátnőm csak morgott valamit az orra alatt.

Én csak vigyorogva figyeltem őket,miközben az agyam állandóan kattogott. Vajon Pléhpofa mit akarhat Hablatytól? Remélem tényleg nem csinált semmit. Bár nem tűnt idegesnek. 

Egész délután a Nagy Teremben voltunk,és sírásig röhögtük magunkat. Az ikrek arról meséltek,hogy hogyan borogatták fel a jakokat,Halvér az új sárkány fajról beszélt nekünk,Takonypóc és Írisz pedig egész este szívatták egymást.

 -És akkor a jak azt mondta: MÚÚ - röhögött Fafej.
- És? - kérdeztem.
 - Érted!? Múúúúú! - nevetett,majd lefordult a székről,és idáig bírtuk sírtunk a nevetéstől. Kár,hogy Fafej azt hitte,hogy mi is a "MÚÚ"-n szórakozunk ilyen jól.

Nem sokkal később Hablaty lépett be a terembe,egészen elnyűtten festett. Úgy jött oda hozzánk mint egy zombi,majd leült a padra. Könyökét a lábára támasztotta,majd idegesen beletúrt a hajába.

-Ööö,jól vagy? - érdeklődtem.

Rám nézett,majd megrázta a fejét.

-Nem...nem tudom. - dadogta.

 - Hallod ember,mi történt? Pléhpofa ennyire megizzasztott?-röhögött Taknyi,de amint látta,hogy nem röhög vissza azonnal elkomorodott.

 - Astrid, beszélhetünk?

 - Persze-mondtam, majd mindketten kimentünk a teremből.

Már sötét volt, a hűvös szél megcsapta az arcomat. Félnéztem Hablatyra ,nagyon zavart volt, látszott, hogy valamint nagyon kibukott .

 - Figyelj, az van, hogy Pléhpofa.. .az. .apám. - nyögte ki nagy nehezen,bennem pedig meg állt az ütő. Mivan? 

 - He? - kérdeztem nem túl értelmesen. 

- Hát aha. Kérlek ne mondd el senkinek. Most azt hiszem megyek aludni, de ígérem holnap mindent elmondok. Csak egy valamit kérek 

 - Mit? 

 - Asztrid, segíts!

 - Miben? - kérdeztem, hiszen én hogyan tudnék segíteni neki? 

 - Mindenben! - felelte, mire elmosolyodtam, és aprót biccentettem.

Elfordult,majd elfutott a sötétbe. Úristen. Ezzel hogy fog megbirkózni? De ez most hogyan derült ki?Ilyen,és ezekhez hasonló kérdésekkel léptem be a terembe,mire a srácok mind felém fordultak. Én csak leültem a padra,majd a halántékomat dörzsölve próbáltam feldolgozni a hallottakat.

 - Mi az Asztrid? Téged is sokkoltak? - "érdeklődött" Takonypóc.

Erre nem tudtam mit válaszolni,csak felnéztem rájuk és elröhögtem magamat. Nem tudom,hogy más hogyan reagált volna ilyen szituációban,de én nem tudtam máshogy. A többiek csak rezzenéstelen arccal bámultak rám,és szerintem azt hitték,hogy megörültem. De nem bántam,holnap úgy is megtudják.


Ilyen,és ehhez hasonló emlékeket idéztem fel magamban. Néhánynál elmosolyodtam,vagy őszintén felnevettem,de valamikor már a sírógörcs kerülgetett. Hablatynak tudnia kell róla. De ha elmondom,akkor vége lehet a barátságunk. Nem érdekel! Akkor is elmondom! Gondoltam magamban. Elkezdtem futni,még az sem zavart,hogy egy ág arcon vágott,és,hogy eltaknyoltam egy kőben (persze nem Kőfejben).

A faluba érve belebotlottam Íriszbe:
 - Megint kint aludtál? - kérdezte kuncogva.

 - Ihgehn - ziháltam.

 - Minden oké? - fürkészett.

 - Nem! - ráztam meg a fejemet erősen.

 - Na mesélj! - tolt el,mert éppen a legforgalmasabb "úton" voltunk.

Leültünk a házuk lépcsőjére,én pedig kipakoltam elé mindent. A kétejeimet,az érzéseimet,pro-és kontra érveimet,majd rá pillantottam,mert szinte lefagyott,majd amikor talán 2 perc múlva megmozdult,a vállamra csapott.

 - Na végre,hogy rájöttél!

 - Mire?

 - Arra,hogy szereted. Mióta vártam már rá!

- Te tudtad? - néztem rá elkerekedett szemmel.

 - Persze! És azt is láttam,hogy ő hogyan néz rád - kaccsintott.

- De most mit csináljak?- vágtam rémült fejet!

 - Mondd el neki! - üvöltötte.

 - De..de - dadogtam.

 - Nincs de! - rángatott. Mondtam én hogy megszokott minket rángatni. - Te szereted,tuti,hogy ő is szeret szóvaal.....

 - És ha nem?

- Olyan nincs.-legyintett.

-Biztos? - kérdeztem.

Erre Írisz már nem mondott semmit,csak megragadta a karomat,és egyenesen Hablatyék házához vezetett,majd bekopogott. Ledermedtem. Nem tudtam,hogy mit kéne majd csinálnom. Vagyis tudtam,de nem tudtam,hogyan valósítsam meg. Az ajtó kinyílt,és Hablaty lépett ki rajta. Felvonta a szemöldökét,majd elmosolyodott.

 - Na,ennyire várjátok az élménybeszámolómat? - nevetett fel.

 - Nem - vágta rá a barátnőm - Asztrid szeretne valamit mondani,én mentem halii. - és már el is futott.

-Ööö,szerintem menjünk be - vontam meg a vállamat,mire egy aprót biccentett.

A házba belépve eluralkodott rajtam a pánik,pedig sokszor jártam már itt. A szobájába leülve feszengtem,ami úgy tűnik meg is látszott,mert felvonta a szemöldökét.

- Jól vagy? - fürkészett.

 - Igen...vagyis nem. - gondolkoztam. - Ugye mi mindent elmondunk egymásnak?

 - Legtöbbször igen. - mosolygott.

Mivan? Legtöbbször? Akkor van olyan dolog amit még nem mondott el nekem? De miért? Ki kell szednem belőle. Így hát ejtettem a "Nagy vallomás"-os tervemet,inkább a "Hablaty mit titkol előlem" hadművelet vette kezdetét.

 - Na megint milyen világ megváltó gondolatod támadt? - vigyorgott.

Felkeltem az ágyáról,és és álltam,majd jó erősen beleböktem a vállába. Meglepődött a reakciómon,mert ösztönösen hátra hőkölt.

 - Mi az amit nem mondtál el nekem? - húztam résnyire a szemeimet.

 - Ööö..semmit. - dadogott.

 - Aha,persze.

 - De mit is akartál mondani?

 - Ne tereld a témát Hablaty,ne tereld!

 - Okè - kezdte - tudod vannak olyan dolgok amiket másokkal szeretnék megbeszélni nem veled.

 - De miért nem mondod el nekem?

 - Mert nem szeretném , hogy megtudd.

 - Miért? Hiszen csak nem lehet olyan nagy dolog, hogy rámenjen a barátságunk. - nevetttem

Itt kínosam elhúzta a száját,és a földet kezdte el nézni,én pedig lefagytam. Úriten. Mit csinálhatott? És miért mehetne rá a barátságunk? Akkor ez valami komoly dolog lehet.hiszen eddig akármi volt nem titkolta előlem

 - Mit csinàltál? - préseltem ki magamból.

 - Most? Semmit. Csak nem akarom,hogy megtudd,mert akkor mindennnek vége lehet.

- Tudod mit? Ne mondd el,hanem mutasd meg! - jutott eszembe.

 - De....de...

- Kérlek Hablaty,ennyivel tartozol nekem. Hiszen te vagy Pléhpofa fia,aki még egy éjfúriától sem fél.

 - Oké - sóhajtott. - Csukd be a szemedet,és ki ne nyisd.

Bólintottam,majd eleget tettem a kérésének. Becsuktam a szememet. Hallottam,ahogyan recseg a padló,szóval közeledett felém. Megfogta a kezemet.és.....és MEGCSÓKOLT! De akármilyen hihetetlen is,nem tudtam rá figyelni. Miért? Mert bevillant. Bevillant egy emlék.

Szünet

Sziasztok!

Nagyon sajnálom,hogy megint nem hoztam részt,de semmi időm és energiám sincs írni. Sőt ihlet sincs. A suli teljesen lefáraszt,és ez a tél sem úgy alakult (főleg érzelmileg) ahogyan szerettem volna. Sajnálom,hogy ezt kell mondanom (írnom) de egy időre bezárom a blogot. Nem fogom törölni,sem abba hagyni,csak szükségem van szünetre,hogy rendbe egyen a gondolataimat. Remélem nem haragszotok rám,és továbbra is szeretni fogátok a blogot (főleg,hogy én is imádlak titeket).

Puszi: Astrid H.

14. Fejezet-Félig holtan

Sziasztok!

Nagyon sajnálom,hogy a blog kereken két hónapja nem adott élet jelet én pedig eltűntem,de sajnos időm az nem volt,szinte semmi! Remélem nem haragudtok! Sorry.

De most itt az újabb rész!

Ui.:Ugrottunk 4 évet! Muhahahaha!! *pszihopata kitörés*

 Jó olvasást! :)

A szél megcsapta ,már így is vörös arcomat. Hallottam az emberek ordíbálásat, ahogyan a nevünket üvöltik. Hátra néztem, és láttam, hogy Takonypóc vészesen közeledik felénk, bele kellett húznunk.

-Gyerünk kislány, sok múlik ezen.

Viharbogár sebesen száguldott, a fonatomat szét szedte a szél. Az ég kéklő boltján, bárányfelhők úszkáltak. Szebb nap nem is lehetett volna. Meghallottam egy ismerős, a kürtöt.

-Itt az idő, hajrá!-súgtam oda sárkányomnak.

Három, kettő, egy. A fekete birka, már repült is az égen. Próbáltuk elkapni, már csak centik választották el, de nem sikerült. Hanga gyorsabb volt nálam. Miért költözött Hibbantra? Miért nem maradt Elsával a sárkány fészekben?  Sajnos ezekre a kérdésekre soha nem fogom megkapni a választ, azt hiszem. De neki még ez sem elég! Milyen véletlen neki is siklója van. Ha csak rágondolok, kiráz a hideg. De most nem szabad elkalandoznom, meg kell szereznem a birkát. Tudtam, hogy sárkánya csikis ,így halkan alájuk repültünk, és megvakargattam, Sötétség hasát. Ledobta magáról Hangát, így megtudtam szerezni a feketét. Gyorsan elszáguldottunk a saját "zsákjainkhoz" és bedobtam. Tíz ponttal, mi nyertünk! Hátra pillantottam,és láttam paradicsom piros arcát. Büszke voltam magamra. Repültünk még egy tisztelet kört, majd leszálltunk.

-Jók voltatok Asztrid! -hallottam Írisz hangját,majd rám ugrott.

-Auuu! Ezt miért kaptam? -kérdeztem, mert az esés eléggé fájt.

-Mert győztél! -nevetett.

-Akkor legközelebb nem nyerek!

Mind ketten elkezdtünk röhögni.

-Az már biztos, mert legközelebb enyém lesz az első hely! -hallottam mögülünk Hanga hangját.

-Te tényleg nem tudsz veszíteni! -fogta a fejét Írisz-Hányszor fogod még ezt eljátszani? Ha Hablaty nem versenyzik, akkor Asztrid garantált nyertes! Felfogtad, azzal a dió bélnyi agyacskáddal?

Hanga fújt egyet, majd elviharzott.

Mind ketten csak figyeltük, majd egyszerre tört ki belőlünk a jó ízű nevetés.

-Min a nevetés tárgya? Hm? -hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül.

-Hablaaaaty!!!-üvöltöttem, majd teljes erőmből neki rontottam, ennek sajnos az lett a vége, hogy öt percen belül,másodjára találtam magamat a földön. Írisz segített nekünk feltápászkodni, majd kezdődött a faggatás.

-Milyen volt az út? Találtál új szigeteket? És sárkányokat? Mikor értél haza? Láttad, ahogyan nyertem? Fogatlan, hogy bírta az utat? Jól érezted magadat? -kérdeztem ugrálva. Mi tagadás, eléggé hiperaktív vagyok, de hát így kell szeretni.

-Nyugi Asztrid, ,majd mindent elmondok,de előtte szeretnék ledőlni, mert már másfél napja nem aludtam.-mosolygott.

-Ó. Oké, de utána mindent elmondasz?

-Igen.

-Tuti?

-Persze.

-Totálisan tuti?

-Igen! -sóhajtotta.

-Totál tuti bizti biztos?

-Igen Asztrid biztos! -mondta kissé ingerülten, miközben az orrnyergét masszírozta. -Olyan fárasztó vagy.

-Tudom! -vigyorogtam.

Hirtelen vad kacagás ütötte meg a fülünket, majd hátra pillantottunk. A csapat hiányzó tagjai rohantak felénk.

-Na ember! A csajodnak köszönsz,nekünk meg nem? -kérdezte vissza folytott nevetéssel Takonypóc.

-Mi? Milyen csajom? Istenem!

-Nem vagyok a csaja! -vertem vállba.

-Auu! Oké, oké.

Takonypóc hátrált pár lépést tőlem.

-Nem is csodálkozom rajta-mondta valaki. De ki is? Persze, hogy Hanga. Istenem ez a csaj az idegeimre megy. Hagyjon már békén.

-Mellesleg miért is nem? -kérdeztem unott arccal, és ijesztő nyugodtsággal.

-Most kezdjem el sorolni?

-Természetesen. Időnk az van bőven. -mondtam.

-Oké-vigyorgott gonoszan, én pedig leültem egy kőre, és kezeimmel megtámasztottam a fejemet, tudtam, hogy hosszú lesz,mint legtöbbször. -Először is:szőke vagy, és köztudottan a szőkék buták. Másodszor:hogy nézel már ki? Mint egy ős ember. Úgy viselkedsz mint egy fiú. Én értem, hogy vikingek vagyunk, de akkor is LÁNY VAGY!!!-a végét jól kihangsúlyozta. -Állandóan fiúkkal lógsz, úgy jársz mint ők, úgy beszélsz mint ők,úgy böfögsz mint ők! Szerinted ez normális?

-Ja-mondtam,majd böfögtem egy picit,mire a többiek hatalmas röhögésben törtek ki.

-Olyan gyerekes vagyok.Ah!-rohant el.

-Nagy voltál Asztrid-ütögette meg a hátamat Fafej.

-Elegem van belőle!-dühöngtem

-Ja,hát eléggé idegesítő-mondta Hablaty-de én megyek aludni,sziasztok.

-Szia-köszöntünk el tőle egyszerre.

Elmentem kiszellőztetni a fejemet. Csak futottam,futottam,nem néztem merre. Egyszer csak megérkeztem a fájdalom fenyveséhez.

-Mint minden éjszaka,most is,igaz jó barátom?-kérdeztem a holdtól. Természetesen választ nem kaptam,de elmosolyodtam. Minden este,amikor ki akarom szellőztetni a fejemet ide lyukadok ki. Beléptem,és megpillantottam a barlang-erdőt. Az állatok és a fausták ott voltak mint mindig,én pedig közelebb mentem,amíg valami rám nem ugrott.

-Bolyhos!-öleltem meg fausta barátomat.Ő nyüszögött valamit,ami egy köszönésnek felel meg. Már 4 éve,hogy ismerem őt. Ő volt az a beteg fausta,akit megmentettem. Azóta félig halott vagyok mint Írisz és Hablaty. Igazából nem nagyon változott meg az életem,csak tudok irányítani egy elemet.A villámot. Az említett eset után másfél évbe telt mire elfogadtam,és megtanultam kontrolálni az erőmet. Nehéz időszak volt. Azóta is csak ők,és a srácok tudnak róla,bár ha nagyon ideges vagyok akkor nem mindig sikerül,ezért szeretem kerülni a pöffeszkedő kisasszonyt.

Hanyatt feküdtem a puha kissé nedves füvön,és elkezdtem gondolkodni Takonypóc szavain. Na,ez is kivételes alkalom,hogy Taknyi valami "nemtotálhülyeséget"mondott. Én és Hablaty?De hát mi mindig is barátok voltunk. Együtt mentünk el repülni,együtt neveztünk be a sárkány likőr ivó versenyre(amit mellesleg én nyertem meg HA),együtt szívattuk meg az ikreket,együtt csináltunk Írisznek szülinapi bulit. Soha nem gondoltam úgy rá mint A FIÚRA. Elegem volt már,szóval elvetettem ezeket a gondolataimat,biztos téves név szó alatt,és elaludtam.

13 fejezet-Misztikus lények világa

Az éjszaka, a hold birodalma. Ilyenkor ő a nagy úr, a csillagok pedig az alatvalói. Arra kényszeríti őket, amire csak akarja, bárki aki ellenszegül neki megbünhődik. Átváltozik mondákban szereplő lénnyé, elveszíti mindenét, felszívódik. Senki nem kívánt ilyen életet, akiről pedig kiderült, azt kitaszították, megölték. Morbid világ volt ez, engem mégis vonzott. Teli holdkor éreztem teljesnek magamat. Mindig kiültem a szirte ,onnan figyeltem a fekete eget, a rajta világító csillagokkal, és a hold nagyúrral együtt. Csak órálig figyeltem őket, és próbáltam megfejteni élet formájukat. Az úr mindig letaszította trónjáról a fenséges napot, elfoglalta királyságát. Hajnalban mindig fordult a kockázat. Ez így megy már az idők kezdete óta, a két nagy ellenség közt. Olyanok,mint a háborúzó birodalmak. Minden naplementekor,és pirkadatkor az ég boltozata háborús övezet, veszélyes zóna. Nem értettem, hiszen élhettek volna békésségben is. Meg oszthatták volna a kéklő eget, a birodalmak egyesülhettek volna. Micsoda hatalmúk lenne! A Nap és a Hold a világ két ura, az ég királyságának vezetői együtt, szövetségesként győzhettek volna le mindenkit. De nem! Ehelyett mindenkit megkínoztak, földbe tiportak, megáláztak, még azokat a fenséges lényeket is, akiket Í risz mutatott. Választani kellett, hogy kihez leszel hű, és kinek leszzel csak az átutazója. Én azt hiszem az éjszakához maradtam hű.

Kibontottam fonatomat, levettem ruháimat, és bele mentem a patakba. A víz jég hideg volt, bőröm fázott, én vacogtam, de nem zavart. A hold,az én drága holdam,kinek hűséget fogadtam,megvilágította puha arcomat. Hajamat óvatosan megfürdettem a jéghideg vízben. Figyeltem a patakot, ahogyan aprócska hullámokkal zacarja a teljesen nyugodt estét. Megláttam valamitba víz túl oldalán. Egy lányt. Haja térdig érő volr, de többet nem láttam belőle, merre amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen tűnt el. 

-A kiszámíthatatlan éjszaka, misztikus lényekkel. 

Kijöttem a patakból felvettem a nadrágomat, és felsőmet, de a szoknyám, és a vállvédőm eltűnt. Őszintén nem nagyon zavart, hiszen otthon van még,de érdekekt, hogy ki vihette el. A szírt mellett volt egy erdő, amit a vikingek ősz idős óta, csak a fájdalom fenyvese ként emlegetnek. Féltem bemenni, ki tudja, hogy a hold, mit tartógat számomra. 

Sötét volt ott bent, az orrom hegyéig sem láttam. De akkor megpillantottam valamit a hold fényében, a fekete ködöt. Egy ideig csak figyeltem apró mozgásait.  Ha a szél megjelent ide-oda dülöngélt, de nem ment el. Mint aki vár a zsíros kenyerére. Vissza akartam fordulni, féltem, de nem. Ez az én világon, hozzá kell szoknom a rosszabbik oldalához is. Lehet, hogy mutatni akar valamit, lehet, hogy csak én segíthetek, de ha nem megyek utána, soha nem tudhatóm meg, mit kellett volna tennem, a bűntudat marcangolna. Mély lélegzetet vettem. Minden kifújással távozott belőlem a félelem, bánat, és minden más negatív dolog, de belégzéskor, elöntött a jókedv, a vidámság és a kíváncsiság. Mennem kell,, csak ez a gondolat kavargott bennem. Nem húztam tovább az időt,megfordult am, rápillantottam a fekete ködre, és már követtem is. 

A fenyves belseje nem is volt olyan ilyesztő, félelmetes. Kivűlről,szürke levelek borították a fákat,alig hatolt át fény a félig kopasz fákon. De az erdő belseje teljesen más volt. A fák levelei zölden virítottak,nem öreg ezer éves fák voltak,hanem friss egészségesek. A talajon állati maradványok helyett,zöldellő lehullott leveleket találtam. Megnyugodtam,hogy az ősi viking legendák nem igazak,de még mindig érdekelt,hogy a köd miért vezetett pont engem ide. Elérkeztünk egy barlang bejáratához. Lenéztem ide vezetőmre,aki kezdett elhalványodni,amíg teljesen el nem tűnt. Mély levegőt vettem,és biztattam magam.
-Gyerünk Asztrid,képes vagy rá.
Ilyen helyzetekben mindig felmerült bennem ugyan az a kérdés:
-Vajon a régi énem mit tenne most? Félne? Elfutna? Bátran,nem törődve a veszéllyel bemenne? Segítséget hívna?
Sajnos ezekre a kérdésekre soha nem kapom meg a választ. Mindig elszomorít ez a gondolat,olyan mintha eltűntem volna,és mindent újra kellene kezdenem. Soha nem mondtam el senkinek,de féltem. Féltem attól,hogy soha nem leszek régi önmagam. Ilyen álmok gyötörtek,ezért szerettem este kint lenni. Egyedül lehettem,rájöhettem ki lehetek,ki vagyok,ki voltam. De most nem érdekelt,hogy ki voltam,ki lehetek,hanem az,hogy ki vagyok.

Belépve szemem-szám tátva maradt. Igazából nem is tűnt barlangnak,hanem varázs erdőnek,mint a tündér mesékben. Mindenhol zöldellő fák voltak,és misztikus lények. Apró tündérkék szálltak a barlang boltozatánál,a földön furcsa lények mászkáltak,apró szárnyakkal,és a távolban egy unikornis volt.
-Akkor minden mesebeli lény létezik? Itt Hibbanton is?
Közelebb mentem,ott álltak egy fűzfa alatt,egy csomó faustával együtt. Nem hittem,hogy látok valaha ilyen lényeket. Valami történhetett,mert a barlang-erdő (én már csak így nevezem,mert nem tudom eldönteni,hogy mi is ez a hely pontosan) összes lénye oda sietett. Lassan közeledtem,ez néhány lénynek nem volt ínyére,rám vicsorogtak,vagy rám ugrottak. Megláttam egy sérült faustát,aki már szürke volt. Nem tudtam,hogy mit csináljak.

12. Rész-A helyes út a megbocsájtás

Láttam Írisz arcán a borzalmas dühöt és fájdalmat, amit ez a mondat keltett benne.
- Tudom-mondta, mire mindenki ledöbbent.
-Honnan?-kérdezte Drago.
-Azért, mert 7 éve elmenekültem otthonról, az nem azt jelenti,hogy elfelejtettem az apámat!
Az őrült rámosolygott szelíden, mintha hirtelen más emberré vált volna. A pillantása gyengéddé alakult, gesztusai óvatossá váltak. Lassan közeledett Írisz felé, de ő meghátrált.
-Kérlek menj el, nem tudom elfelejteni a történteket. Nem haragszom,de a múltat nem tudom elfelejteni. Szeretlek,mint lány az apját,de neked másik világban kell élned. Mindig is sárkányokat öltél,én meg tanítottam őket,és a kettő együtt nem megy. Ha már ezzel a barbár foglalkozásoddal nem tudsz felhagyni,akkor legalább menj el jó messzire,ne fájjon jobban.

-De az anyádat is egy ilyen lény ölte meg,és te képes vagy megbocsájtani? Téged is majd nem elveszíttettelek.

-A megbocsájtás mindig a helyes út,akármikor,akármiért,de tudom,hogy te erre még nem vagy képes. Menj el Hibbantról,és hagyd békén a sárkányainkat,apa!-az utolsó szót már csak suttogta. Íriszt még nem láttam ilyennek. Olyan nyugodt,és békés volt. Az apjával két teljesen más világ tagjai voltak,mégsem öldökölték egymást,és eltudtam képzelni,hogy egyszer majd együtt élnek.De nem most,nem ma.Dragon látni lehetett,hogy erre még nem képes,és hogy még nem dolgozta fel a múltat,akármi is történt.A szeméből sugárzott a fájdalom,és az enyhe boldogság,hogy újra láthatta a lányát. Intett a hajóknak,és elmentek,de tudtuk,hogy még vissza térnek. Ha nem is a sárkányok miatt,de Írisz miatt biztosan. 

A falu csak tátott szájjal figyelte,az egész beszélgetést. Dragoék elmentek,és Írisz elrepült Mennydörgésen. Repteiket hangos dörgés és villámlás követte,zuhogó esővel körítve.

Mindenki ment a dolgára,viharra számítottunk.

-Szerintem menj Írisz után,jót fog tenni neki egy kis társaság.-fogta meg a vállamat Hablaty. Én csak egyet értően bólintottam,majd felültem Viharbogárra,és mentem a nyomaik után.  Elképzeltem,hogy mit érezhet,de a fájdalmát nem tudtam. Egyszerűen elképzelhetetlen volt. Évekig nem látta az apját,aki nem mellesleg sárkányokat írt. Már ez is egy borzalmas dolog,de aztán még találkozik is vele hét év után. Szegény. Hablatyék mindig meséltek róla,hogy milyen voltam mielőtt elvesztettem az emlékeimet. Ahogy mesélték teljesen Írisz rajzolódott ki a meséjükből,de azt mondták,hogy ez én vagyok. Azóta mindig felnézek rá,de most megmutatta,egy teljesen új oldalát. Már több mint a fele szigetet körbe jártuk,de sehol sem találtuk. 

Már későre járt,amikor megpillantottam egy fekete árnyat az erdő közepén. Leszálltam Viharbogárral,és egy fekete köd volt az. Korom fekete volt,és körözött a fák körül. Nem tudtam,hogy mi az,elrettentett a gondolat. Közelebb mentem hozzá,de ekkor valaki rám szólt.
-Ne nyúlj hozzá!-ismerős volt a hang,megfordultam,és egy furcsa sárkányt láttam. Sárkány volt,de félig farkas is. Éppen futni akartam volna,amikor még több ilyen lényt láttam. Mindegyik félig sárkányt volt,félig pedig valami más állat. Tudtam,hogy nem tudok innen elmenekülni,így csak reménykedtem,hogy valaki megment.
-Asztrid!-hallottam a nevemet. Ott állt mellettem Írisz.
-Jaj de örülök neked! Egész nap téged kerestelek,de megtámadtak ezek..ezek... Tudod te mire gondolok!
-Igen,tudom,és ők nem ezek,van nevük is: Fausták
-Mik?
-Fausták. Félig sárkány félig ember által ismert állatoknak a megfelelői. Isteni teremtmények,aki egy ilyet megöl,vagy megsért,örök átok várja.
Ezt az utolsó mondatot úgy mondta,mintha megtapasztalta volna már.
-És ezeket honnan tudod?-kérdeztem gyanakvóan.
Írisz leült egy köre,intett,hogy jöjjek oda,és elkezdett mesélni.
-Nagyon régen,amikor még apámmal éltem,sokszor nem bírtam nézni,ahogyan kínozza a sárkányokat,így mindig elmentem a szigetünkön levő erdőbe. Egyszer amikor éppen egy nagy veszekedés folyamán szöktem el,sírva rohantam arra a helyre,de akkor megláttam valamit. Ezt a fekete ködöt. Megakartam érinteni,de eltűnt. Akkor jelentek meg a fausták. Az egyik oda jött hozzám,egy félig sárkány,félig gazella. Megfogtam,de elsötétült. Meg ijedtem,eldobtam magamtól,de megsérült a lába. Hatalmas mennydörgés rázta meg az erdőt,a fák rázkódni kezdtek,és megint megjelent a fekete köd. Megállt előttem,utána pedig megszállt. Mindent máshogy láttam,ekkor lettek természet feletti képességeim. Meghaltam.
-Na várjunk csak! Te halott vagy?
-Igen!
-De akkor hogyan látlak,és foglak,és...
-Befejezhetem?
Bólintottam,majd folytatta.
-Vissza szaladtam a várunkba,és elmondtam apámnak sírva,hogy mi történt. Elkezdett mesélni ősi legendákat olyan emberekről,akiket megszállt a sötétség,és utána már csak a faustákkal értettek szót,eltávolodtak az emberektől. Én nem akartam ilyen lenni. Kirohantam a lakásunkból,és megfogtam mennydörgést,rá erőszakoltam magamat,és elrepültem. 2 évig éltem egyedül. Egy nap azonban Hablaty és Fogatlan megtaláltak. Elmeséltem neki m történt velem,hogyan szöktem el,és ő tudta a megoldást. Azt mondta,hogy osztoznom kell az átkon egy emberrel,és át kell nyújtanom az erőm felét. Nem tudtam,hogy ki vállalná ezt. Ő megtette. Ősi rituálé kellett hozzá,és Hablaty hónapokig szenvedett a fájdalommal,ami ezzel járt,de sikerült. Azóta élek vele együtt,és így értjük meg egymást. Neki köszönhetek mindent.
-Akkor ő is látja ezeket a lényeket?
-Igen,bár ő inkább rám hagyta őket,nem annyira az ő világa. Tud bánni velük,meg az erejével is,de azóta nem használja.
-Mióta?
-Ööö....inkább hagyjuk,majd elmesélem valamikor,de most már vissza kéne mennünk nem de?
-De.-helyeseltem.
Felpattantunk a sárkányainkra,és vissza repültünk a faluba.

-Na?-kérdezte Hablaty.
-Jól sikerült a beszélgetés,de te holnap szépen elmagyarázol mindent!-ütöttem karba.
-Áúúú! Mit mondjak el,már mindent tudsz rólam!

-Akkor a fausták nem is léteznek,meg semmi ősi rituálé!-vágtam rá gúnyosan.

-Írisz mesélt neked ezekeről?

-Áhá! Most lebuktál! Na Hablaty Horrendous Haddock III,holnap szépen mesélni fogsz nekem. Jó éjt.

Hátra pillantottam,és még mindig ott állt tátott szájjal.